Subscribe to külügy

külügy

Nemzetközi táborok Szlovákiában 2017

Beküldte Krenner Márk - 2017. május 25., 1:12

Kedves Cserkésztestvérek!

A Szlovák Cserkészszövetség egy projektjük keretében vár magyar cserkészeket több nemzetközi nyári táborukba is. Ez egy remek lehetőség, hogy közelebbről megismerjük a egymás szokásait, játékait, és megalapozzunk jövőbeli együttműködéseket is akár.
Idén nyáron négy különböző táborba várnak vendég-cserkészeket, melyekről részleteket a lejjebb találtok. A részvételi díj az összes tábor esetén  magában foglalja a teljes ellátás, és szállás költségeit.

A részvétel feltétele mindegyik tábor esetében a betöltött 14. életév.

Az Európai Cserkészrégió önkénteseket keres!

Beküldte Krenner Márk - 2017. május 17., 0:02

Kedves Cserkésztestvérek!

Az Európai Cserkészrégió működését minden három éves ciklusban körülbelül 40 önkéntes segíti. Az ciklusban korábban ki írt önkéntességi lehetőségek után keresnek még néhány fennmaradó pozícióra önkénteseket. Az önkénteseket a Régió minden országából várják, a lehetőség minden európai cserkész számára adott. Általában többszörös túljelentkezés mellett szokták kiválasztani a szükséges számú önkéntest. Magyarország az elmúlt ciklusokban sajnos nem képviseltette magát a régiós önkéntesek között, idén változtassunk ezen!

A lengyel dzsembori pályázat támogatása

Beküldte Krenner Márk - 2017. május 15., 17:17
A 2023-ban megrendezendő 25. Cserkész Világtalálkozó szervezésére két pályázat érkezett, melyeket a lengyel (ZHP) illetve dél-koreai (KSA) cserkészszövetségek nyújtottak be. Augusztusban az Azerbajdzsánban megrendezett 41. Cserkész Világkonferencián fogják kiválasztani a nyertes pályaművet a résztvevők. A konferencián a Magyar Cserkészszövetség 4 fős delegációval vesz részt.

A ZHP által készített pályázat szerint a találkozó helyszíne Gdansk, és a mottója "Be the Spark!" (azaz "Légy szikra!") lenne.

Kanderstegi önkéntes lehetőség

Beküldte Krenner Márk - 2017. április 23., 21:57

Kedves Cserkésztestvérek!

Hallottatok már a Kanderstegi Nemzetközi Cserkészközpontról? Szeretnétek egy szezont a svájci Alpokban, cserkészek közt tölteni? Szeretnétek átélni az állandó Mini-Dzsembori érzést? Ha igen, itt a lehetőség! A Kanderstegi Nemzetközi Cserkészközpont újra Pinkiek jelentkezését várja!

Nem tudod, hogy kik a Pinkiek?

Grúz Nemzeti Jamboree 2017

Beküldte Krenner Márk - 2017. április 21., 9:22

Kedves Cserkésztestvérek!
A Grúziai Cserkészszövetség idén rendezi Nemzeti Nagytáborát, ahová nagyon sok szeretettel várnak magyar cserkészeket is. Izgalmas workshopokkal készülnek a szervezők a kultúrákról, környezeti kérdésekről, illetve sok sport és játék lehetőséget ígérnek. Ehhez párosulnak Grúzia gyönyörű tájai, és éghajlata, melyek nyáron rengeteg túrázási lehetőséget is magukban rejtenek.

A tábor helyszíne: Grúzia (pontosabb információ később várható)
A tábor ideje: 2017 július 26 - augusztus 3.

Weitblick 2017

Beküldte Krenner Márk - 2017. április 02., 12:14

Kedves Cserkésztestvérek!

2017 nyarán több mint 5000 cserkészt vár a németországi VCP (Verband Christlicher Pfadfinderinnen und Pfadfinder - Protestáns Cserkészek Szövetsége) a hagyományosan megrendezendő nemzeti dzsemborijukra, melynek helyszíne Wittenberg, ahonnan 500 éve Luther Márton elindította a reformációt. A tábor alatt egy időutazás során 2517-be repülve vigzsálhatják meg a résztvevők, hogyan lehet közösen formálni, reformálni a cserkészetet, ahogyan azt a tábor mottója “Weitblick” - magyarul előretekintés, vízió - is kifejezi.
 

Wonderland 2017 Azerbajdzsán

Beküldte Hetyey Annamária - 2017. március 16., 23:57

Kedves Cserkésztestvérek!

A különböző közeli nemzetközi táborok után most egy kicsit távolabbi tábort ajánlunk figyelmetekbe. A Wonderland nevű táborukat évek óta megrendező Azerbejdzsáni Cserkészek Szövetsége magyar cserkészeket is vár idei nagytáborukba. A tábor előtt illetve után lehetőség van helyi családok vendégszeretetét élvezni Home Hospitality program keretében, és még jobban megismerni a helyi kultúrát, szokásokat, ételeket.
 

A tábor helyszíne: Gabala, Azerbajdzsán

Amerikai Nemzeti Dzsembori 2017

Beküldte Hetyey Annamária - 2017. március 13., 15:41

Kedves Cserkésztestvérek!

Horvát Dzsembori 2017

Beküldte Hetyey Annamária - 2017. március 02., 12:36

Kedves Cserkésztestvérek!

Ha nem szeretnél messzire menni, hogy egy nemzetközi cserkészélményben lehessen részed, akkor a 10-dik alkalommal megrendezésre kerülő Horvát Dzsembori éppen ideális lehet számodra. A tábort a 10 cserkészcsoda köré építették, a “Világ, ahogy lennie kéne…” (“The world as it should be...”) mottóval.
 

A tábor helyszíne: Kamanje, Horvátország

A tábor ideje: 2017 július 24 - augusztus 2

Agora 2017

Beküldte Hetyey Annamária - 2017. február 17., 2:34
Kedves Cserkésztestvérek!
 
Idén tizedik alkalommal kerül megrendezésre a WOSM Európai Régiójának gondozásában az Agora, mely egy igazi vándorok által, vándorok számára szervezett program, ami igazán hasznos lehet vándor vezetők számára. Hazánkat 4 fő képviselheti ezen az eseményen, akik megismerhetik a különböző országok vándor cserkészetét, és együtt gondolkodhatnak cserkészetünk fejlesztési lehetőségeiről, különös tekintettel a vándor korosztályra.

Részvétel feltételei:
  • 18-24 éves kor (Vándor korosztály)

Beszámoló egy zellhofi önkéntestől

Beküldte Csortán-Szilágy... - 2017. február 10., 15:25

Zellhof 2016.

 

Van Budapesttöl kb. 6 óra távolságra egy hely, ahol cserkészek dolgoznak cserkészekért, ahol különbözö nemzetek fiai és lányai önként dolgoznak a többiek még jobb táborozásáért. Ez Zellhof.

Ahol megnézheted, hogy más országokban hogyan müködik BiPi öröksége, és hidd el fel fog értéklödni az amit mi csinálunk otthon. Ez Zellhof.

Ahol barátságos emberekkel találkozhatsz és dolgozhatsz együtt, olyanokkal akikkel más semmi nem kötne össze, csak a cserkészet. Ez Zellhof.

Cserkész Ifjúsági Világfórum 2017 - Pályázat

Beküldte Csortán-Szilágy... - 2017. február 09., 14:43

Pályázat: Cserkész Ifjúsági Világfórum 2017 – magyar delegált

 

Önkénteskedj a zellhofi cserkészparkban!

Beküldte Hetyey Annamária - 2017. február 07., 14:07

​​​​​​Kedves Cserkésztestvérek!

A zellhofi Cserkészfalunak is nagy szüksége van lelkes cserkész önkéntesekre, akik hosszabb-rövidebb ideig be tudnának segíteni a park napi életébe. A korábbi lehetőségekkel szemben itt nincs időbeni korlátozás, akkor mentek, amikor tudtok, annyi időre amennyire tudtok és szeretnétek. De mint máshol, itt is van egy kis csavar, aki ugyanis legalább négy hetet tud a parkban tölteni, jogosulttá válik egy egyszeri, 100 eurós utazási támogatásra.

Önkéntes lehetőség Kanderstegben!

Beküldte Hetyey Annamária - 2017. február 06., 18:21

Kedves Cserkésztestvérek!

Hallottatok már a Kanderstegi Nemzetközi Cserkészközpontról? Szeretnétek egy szezont a svájci Alpokban, cserkészek közt tölteni? Szeretnétek átélni az állandó Mini-Dzsembori érzést? Ha igen, itt a lehetőség! A Kanderstegi Nemzetközi Cserkészközpont újra Pinkiek jelentkezését várja!

Nem tudod, hogy kik a Pinkiek?

Önkénteskedj Svédországban!

Beküldte Hetyey Annamária - 2017. február 05., 15:20

Önkénteskedj Svédországban, egy egész cserkész szigeten!

A stockholmi kerület tulajdonában álló cserkész sziget két turnusban is várja a lelkes és bátor jelentkezőket, hogy a nyári turnusokban részt vegyenek a sziget életében, munkájukkal segítsék a sziget mindennapi életét.

Lehetséges időpontok:

  • Vässarö 1: június 8 - július 16
  • Vässarö 2 : július 16 - augusztus16

A jelentkező:

Roverway 2018 - Csapatvezetői pályázat

Beküldte Csortán-Szilágy... - 2017. január 18., 12:11

Kedves Cserkésztestvérek!

A Magyar  Cserkészszövetség  pályázatot  hirdet  a 2018-os Európai Vándorcserkész Találkozóra (Roverway) kiutazó magyar csapat vezetői feladatkörére.

A  magyar  csapat törzsének feladatai elsősorban a résztvevők kiválogatása, a felkészülés szakmai biztosítása, a szervezőkkel való kapcsolattartás lesz. Emellett a teljes pénzügyi felelősség is a csapat vezetőjét terheli.

 

A tábor helye  és ideje:

Litvánia: Száz szó száz évért!

Beküldte Csortán-Szilágy... - 2017. január 17., 13:56

Míg Litvániát már 1909-ben elérte a cserkészet szele, csaknem 10 évvel később, 1918-ban alakult meg a Cserkészszövetség az országban. Nem is csoda, hogy mostanság a Lietuvos Skautija, vagy magyarul a Litván Cserkészszövetsége egyre izgatottabb.

Önkéntes lehetőség Dél-Koreában!

Beküldte Csortán-Szilágy... - 2017. január 17., 13:13

Dolgozz Dél-Koreában, a Suncheon Cserkészparkban!

A SAPSC (Suncheon Asia-Pacific Scout Center) munkatársakat keres! A Dél-Korea déli részén, gyönyörű környezetben működő cserkészparkba fizetett segítőket várnak, 3 hónapos időtartamra, két különböző intervallumra is. Az évek során már több magyar cserkész is dolgozott itt, akik mind rendkívüli élményként írták le az ott töltött időt!

Az egyik élménybeszámolót itt találod: http://cserkesz.hu/hir/kulugy/koreai-onkentesseg-sapsc

EsJamboree

Beküldte Csortán-Szilágy... - 2017. január 06., 18:27
Forrás: http://blogscoutdeantonioalaminos.blogspot.hu/2016_10_01_archive.html

Kedves Cserkésztestvérek!

A Spanyol Cserkészszövetségek Föderációja nemzeti nagytábort szervez idén nyáron a Kanári-szigeteken, melyre Téged is sok szeretettel várnak! A programok Gran Canaria és Tenerife szigetein lesznek megrendezve kb. 3000 spanyol és nemzetközi cserkész számára. A tábor után lehetőség van HoHo-ra.

Zlet 2017

Beküldte Csortán-Szilágy... - 2017. január 06., 17:31
Forrás: zlet.taborniki.si

Kedves Cserkésztestvérek!

A Szlovén Cserkészszövetség (Taborniki) idén nyáron szervezi a 15. Nemzeti Nagytáborát, amelyre magyar cserkészeket is szeretettel várnak!

Oldalak