Szervezők
Hagyományokhoz híven az Országos Cserkészbált a 25. Szent Imre Cserkészcsapat szervezi, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. A Bál idei főszervezője Szilágyi Bence.
Elérhetőség
Szilágyi Bence:
06-20-823-0854 (Cs)
szbence89 [kukac] gmail [pont] com
A Bál helyszíne:
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (térkép), 1114 Budapest, Villányi út 27.
Báli házirend
A Cserkészbál zárt körű rendezvény. A bálon 14 évnél idősebbek vehetnek részt. A bálozók belépésükkel elfogadják a Bál házirendjét.
Támogatóink

Szent Imre GimnáziumKöszöntünk a XVI. Országos Cserkészbál honlapján!
Cserkészbál 2010
Örömmel tudatjuk kedves cserkésztestvéreinkkel, hogy
2010. február 6-án 19 órátólcsapatunk az idei évben immáron tizenhatodik alkalommal rendezi meg az ország egyik legnagyobb cserkészprogramját, az Országos Cserkészbált.
A Bál fővédnöke:
Gál JózsefA rendezvény célja, hogy kikapcsolódást és feltöltődést nyújtson a vezetőknek, valamint találkozási lehetőséget és fórumot nyújtson a cserkész-közösség tagjainak.
A Bál programjából:
- 19 órakor kapunyitás
- 20 órakor a Bál fővédnöke, Gál József megnyitja a Bált
Egyéb programhelyszínek a Bálon:
- Mandragora ír zenekar koncertje
- Aga utca All Stars zenekar koncertje
- Ollé Bandi-féle mulatság
- Rege néptáncház
- teaház
- kávéház hangulatos élőzenével
- csokiház
- büfé
- koktélbár
- Cserkészbolt és cserkészigazolvány-kiállítás
- Országos Külügyi Bizottság bemutatkozása
- RMCSSZ bemutatkozása
- casino
... és még számtalan más, érdekesebbnél érdekesebb esemény várja a kedves látogatókat.
A helyszínen ottalvásra illetve tisztálkodásra van lehetőség. Eziránti igényeteket kérjük jelezzétek előre Szilágyi Bencének! (0620-823-0854 (CS), szbence89 [kukac] gmail [pont] com ) Az ottalvóknak a Gimnázium épületét vasárnap (febr. 7.) reggel 8 óráig kell elhagyniuk.
 Jegyrendelés
Az Országos Cserkészbálra szóló belépőkkel kapcsolatban a következő információkra hívjuk fel a figyelmet:
- Elővétel a Szőlősy Enikő, Tutsek Réka számlaszámára történő átutalással: OTP Bank: 11773119-14543636.
- A közlemény rovatban szerepeljen, hogy ki(k), hányan, honnan (melyik cserkészcsapatból) rendelték a jegyeket.
- Kérjük az átutalással történő fizetés esetén a szbence89 [kukac] gmail [pont] com-ra is juttassák el ezen adatokat Szilágyi Bencének!
- Jegyárak: elővételben: 2000 Ft, helyszínen: 2500 Ft.
- Elővétel lezárulta: jan. 29., péntek. Az ezután feladott utalásokat nem áll módunkban jegyrendelésként elfogadni.
Házirend
- A bál a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (SZIG) vendégszeretét élvezi, ezért a bálozók fokozottan ügyeljenek a tisztaságra, az épület épségére és a felszereléseinek állapotára.
- A bál zártkörű rendezvény, mely magánterületen kerül megrendezésre.
- A bál alkoholtól és mindenféle bódító szerektől mentes, dohányozni csak a kijelölt helyen engedélyezett.
- A bálozók kötelesek betartani a SZIG tűzvédelmi és egyéb épületre, felszerelésre vonatkozó szabályait.
- A bál ideje alatt a SZIG területén csak báli belépőjeggyel (és karszalaggal) rendelkező Bálozók és a rendezők által feljogosított személyek tartózkodhatnak.
- A nem megfelelő ruházattal rendelkező személyektől belépést a rendezőség megtagadhatja.
- A bál házirendjét és az otthont adó SZIG szabályait megsértőket a bál rendezői a SZIG területéről eltávolíthatják és ezért kártérítési felelősségel nem tartoznak.
Egyéb információk
- Imreh Márton (241.) és Ronkay János Péter (293.) cserkésztestvéreink kérésére: Külföldről érkező cserkésztestvérünknek minősül az a cserkész, aki legalább határainkon túl elhelyezkedő, hivatalos irataiba is
bejegyzett ideiglenes lakcímmel rendelkezik.