Záró gondolatok - Együtt kárpátaljáért

Beküldte Győrik Ágnes - 2015. október 11., 13:32
A Most tudsz. Segíts! - Együtt Kárpátaljáért! program első szakaszának zárása zajlik, az önkéntesek múlt héten visszatértek Magyarországra. Beszámolóikat, tapasztalataikat a program honlapján folyamatosan figyelemmel kísérhetitek. 
Ezúttal Balázs Bulcsú csst. (433.) záró gondolatait olvashatjátok.


"Április környékén láttam először a felhívást az “Együtt Kárpátaljáért!” közösségtámogató missziórol. A hírlevélben érkezett, én meg automatikusan továbbítottam a csapatom felé a lehetőséget, de én magam nem különösebben foglalkoztam vele. Aztán mikor a bátyám megkapta csapat listán, ő kérdezte tőlem, hogy akkor megyünk-e? Én nem is emlékeztem már rá, hogy mi is ez, de jobban utánanézve nagyon megtetszett a projekt. Az egyetemen pont úgy alakult, hogy időm is volt rá, ezért jelentkeztem augusztusra, és szeptemberre, hogy szívesen kimegyek segíteni.

 

A projektnek volt egy előhétvégéje, ahol egész sok dolgot megtudtunk Kárpátaljáról, de a végén így is az volt a kialakult kép bennem, hogy “majd meglátjuk mi lesz”. Ez egyébként az egész Ukrajnára igaz, (és ezért a projektre is). Előre tervezni itt nem lehet, mindent akkor kell megoldani, amikor az ember elé kerül, úgyhogy nagy szükség van az improvizációra, illetve sokat tehet hozzá a több éves cserkész vezetői múlt, hogy az ember elő tudjon szedni egy-egy aktuális játékot a tarsolyából.
 

Augusztusban ketten voltunk kint a bátyámmal Beregszászon, és délelőttönként inkább a fizikai segítő képességünket használták ki, például olaszországi segélyszállítmányokat pakoltuk a plébánián, vagy a Máltai Szeretetszolgálatnak segítettünk. Délutánonként pedig, a katolikus templom mellett található játszótéren kellett az oda sereglett gyerekeket lefoglalnunk. A délutáni foglalkozásokat napi rendszerességgel megtartottuk, de nem volt könnyű dolgunk, mert nagyon vegyes társaság érkezett ide. Voltak aranyos óvódás kisgyerekek, voltak ukrán utcagyerekek, voltak alsós fiúk-lányok, és voltak helyi magyar cserkészek is. Így elég nehéz volt ennyi korosztállyal egyszerre foglalkoznunk, de szerencsére ketten voltunk, jól el tudtuk osztani őket, és így minden nap tudtunk élményt adni a gyerekeknek. Közben persze néha a szülőkkel is kellett beszélgetni, hogy lássák kik vagyunk, és bizalommal engedjék oda a gyerekeiket...folytatás

Rovat: