Nemzeti Nagytábor

Beküldte Gyarmati Anett - 2012. október 18., 8:53

A Magyar Cserkészszövetség 2013. augusztus 11-19. között rendezi nemzeti nagytáborát Ócsán.

Öt esztendővel ezelőtt a magyar cserkészek Angliába indultak, hogy a mozgalom századik születésnapját közösen ünnepeljék külföldi testvéreikkel. Idén a Magyar Cserkészszövetség emlékezik meg alapításának századik évfordulójáról, melynek nemcsak emlékérme és bélyegsor állít emléket, hanem a cserkészek is összegyűlnek egy nemzeti nagytábor keretében.

A tábor nem az alapítás évfordulóján, vagyis december 28-án nyitja meg kapuit, hiszen a Kárpát-medence éghajlati viszonyai ezt nem teszik lehetővé, hanem jövő nyáron, Ócsa mellett. A tábornak a cserkészet legfontosabb nevelési elemei adnak keretet: őrsi tevékenységek; cselekedve tanulás; folyamatos, ösztönző, vonzó, hasznos programok lehetőleg a természetben; fogadalom és törvények; a magyar kultúra ápolása, különös tekintettel népi hagyományainkra.

A nemzeti nagytábor elnevezés azonban jelzi, hogy többről van szó, mint hagyományos táborozásról: a szervezők minden magyar cserkészcsapatból legalább egy őrsöt látnak vendégül, s nemcsak a Kárpát-medencéből, hanem a világ minden tájáról, hiszen a Külföldi Magyar Cserkészszövetséggel is szoros kapcsolatot ápolnak, s nélkülük nem is lenne teljes ez az élmény. Száz évvel ezelőtt a szövetség még nagyobb földrajzi terület cserkészeit fogta át, ezért hívják és várják a térség nem magyarajkú cserkészeit is, vagyis az Erdélyben élő román, a Bácska-Bánát településein megtalálható szerb, a Kárpátoktól délre, a Felvidéken és Kárpátalján dolgozó szlovák, ruszin és ukrán, az Őrvidéken megszakítást alig megélt osztrák és a horvát, illetve dalmát testvéreiket. Velük együtt több ezer résztvevő gyűlik majd össze. 

Bővebb információ itt.

Rovat: