Nálatok hogyan indul a cserkészév?

Beküldte kommunikacio - 2017. szeptember 12., 18:06

Újra itt az ideje a táborértékelő, évzáró, egyben évnyitó vezetőségi gyűlésnek. A hazai cserkészcsapatok általában ezekre a hetekre időzítik sokszor többnapos eseményüket.

Ezt megelőzően természetesen már túl vannak egy rajvezetői szintű megbeszélésen, ahol átnézik az éves eseménynaptárt: kitalálják, mikor legyenek a programok, gondolkoznak az előttünk álló feladatokról, esetleges személyi változásokról. A vezetői törzs, vagy a tágabb vezetői kör így már egy felvázolt alapon kezdheti meg a munkáját, hozhat döntéseket. Ezután tervezik meg, milyen legyen a gyűlés: ismerkedésre, belerázódásra, megbeszélésre, komolyabb dolgokra is időt szánva. Emellett év elején határozzák meg a csapat céljait is a törzzsel, hogy mibe fektetnek adott évben nagy energiát, mi az, amit kifejezetten jobban akarnak csinálni. Minden évben felmerülnek vezetői igények mindkét oldalon, ezek megvitatására is ekkor kerül sor. Az éves célok kitűzésében pedig célszerű figyelemmel lenni azokra a dolgokra, amelyek a csapat erősségét illetve gyengéjét jelentik.

Mindeközben a toborzás javában zajlik: a tanévkezdéskor a cserkészcsapatok képviselői felkeresik az iskolákat, szülői értekezleteket, leginkább az ötödikesek felé fordulnak. Ilyenkor a legtöbb helyen új osztályfőnököt kapnak a gyerekek, ezért is érdemes a kapcsolatokat kialakítani. A kiscserkész korosztályt értelemszerűen az alsósok közül érik el.

Jó munkát mindenkinek a következő cserkészévben!

Rovat: