Lépj át a határaidon!

Morzsa

Bevezető

Magyar cserkész - ez a kifejezés határainkon innen és túl is jelentést hordoz. A majd’ 12 ezer magyarországi cserkész mellett közel 7 ezer cserkésztestvérünk tevékenykedik a Kárpát-medencében és szerte a világon, akiknek identitásában a kifejezés első fele épp olyan fontos, mint a második.
 
A Magyar Cserkészszövetség „Lépj át a határaidon!” elnevezésű projektjének küldetése a szomszédos országok magyar cserkészszövetségeivel történő szorosabb együttműködés kialakítása, segítve ezzel a jó gyakorlatok megosztását és az önkéntességen alapuló ifjúságnevelő munkát. Ezt a célt szolgálják a projekt keretében megvalósított közösségfejlesztések, a kulturális és civil kapcsolatok kialakítása és bővítése, valamint a Kárpát-medence szintű hálózatépítés.

dr. Soósné Kádár Cecília
a korábbi Kárpát-medencei fejlesztési vezető

A projektről

A Magyar Cserkészszövetség az Emberi Erőforrás Támogatáskezelővel  (EMET) közösen valósítja meg a Lépj át a határaidon! című EFOP–1.12.1-17-2017-00009 kódszámú projektjét 2018. január 1. és 2021. szeptember 30. között. A pályázati konstrukció általános célkitűzése a Kárpát-medence szomszédos országai közötti tematikus együttműködések erősítése az ifjúságügy, az egészségügy, a közösségfejlesztés és a társadalmi felzárkózás területén (pályázati felhívást részletes tartalmáról itt tájékozódhatsz). 

A határon átívelő együttműködések tematikájában, a Magyar Cserkészszövetség kiemelten fontos célja, a Kárpát-medence magyar cserkészei közötti együttműködések megerősítése, új kapcsolatok életre hívása, a szövetségek, csapatok és cserkészvezetők közötti szakmai tapasztalatcsere elősegítése, jó gyakorlatok megosztása, valamint a Kárpát-medence cserkészei számára különféle kulturális fesztiválok, sport programok, táborok, illetve kompetenciafejlesztő workshopok és konferenciák szervezése és lebonyolítása.  

A projekt során különös figyelmet fordítunk az egyes partnerszervezetek (a határon túli cserkészszövetségek) adottságaira és valós igényeire, hogy minél hatékonyabb módon, minél maradandóbb és gyümölcsözőbb kapcsolatok születhessenek a projektre szánt három évet követően is. 

Kedvezményezett (konzorciumvezető): Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Konzorciumi tag: Magyar Cserkészszövetség
Cím: Lépj át a határaidon!
Projekt azonosítószám:  EFOP-1.12.1-17-2017-00009  
Megvalósítás időtartama:  2018. január 1. – 2021. szeptember 30.  
Projekt összköltsége:  999 305 556 Ft
Támogatás intenzitása: 100% 

A szakmai irányítás tagjai


Pályázati felhívás

https://www.palyazat.gov.hu/efop-1121-17-tematikus-egyttmkds-erstse-az-ifjsggy-egszsggy-kzssgfejleszts-s-trsadalmi-felzrkzs-tern-a-krpt-medence-szomszdos-orszgaival

Eredmények

Megvalósult események:

  • Növényismereti tanulmányút
  • Délvidékiek, felvidékiek Bugacon
  • Nagykörűi kézműves nap 2018
  • Hálózatfejlesztő workshop 2018 (RMCSSZ)
  • Nagykörűi családos regös tábor 2018
  • Nagykörűi regös nap 2018
  • CEJ 
  • Kárpát-medencei ifjúsági és civil fesztivál 2018 - SCOUTLAND - Szalki-sziget
  • Cserkészbatyu
  • Kárpát-medencei családos, civil és ifjúsági fesztivál 2018 - Gubacs
  • Önkéntes program a Gubacs fesztiválon
  • Vízi szakág tanulmányút
  • Ifjúsági vezetők hétvégéje
  • Közösségépítő workshop-RMCSSZ éves tervezőnapok
  • MCSSZ Fórum Ülés
  • Tudásmegosztó konferencia - MCSSZF - CSTK
  • Ifjúsági vezetők hétvégéje (VMCSSZ)
  • SZMCS Éves tervező napok - Dunasziget
  • Adventi lelkigyakorlat - Betlehemi Láng
  • VMCSSZ regös program
  • ST utóhétvége (RMCSSZ)
  • Tanulmányút - A dzsungel könyve Budapest
  • Délvidékiek Pécsett
  • Obskurus
  • A dzsungel könyve - Miskolc
  • KáMCSSZ - Miskolcon
  • Tanulmányút - A dzsungel könyve - Szeged
  • VMCSSZ Szegeden
  • Bécsiek őrsvezető továbbképzés
  • Hálózatfejlesztő workshop VMCSSZ
  • Össze-SzöVŐ KM
  • Stratégiai és forrástervező hétvége
  • III. kerület Zágrábban
  • VK törzsi hétvége VMCSSZ
  • Kárpát-medencei regös tábor 2019
  • Családos regös tábor 2019
  • Regös kézműves nap 2019
  • RMCSSZ tervezői hétvége
  • Bécsiek vezetői hétvégéje
  • Gubacs Fesztivál 2019
  • VK konferencia 
  • Szakági programok (lovas, vitorlás, vadonlakó, barlangész, kerékpáros, harcművész) 
  • Tematikus továbbképzések (forrásteremtés, önkéntesség, kommunikáció) 
  • Tanulj otthon! - online képzések és programok cserkészektől
  • Esterházy piknik - SZMCS
  • Gubacs Fesztivál 2020
  • Scout Trail Run 2020
  • Önkéntesmentor-képzés
  • Indaba 2020
  • Alumni találkozók - felnőttcserkész-beszélgetések
  • Módszertani délutánok önkéntesmentoroknak
  • Össze-SzöVŐ
  • Kárpát-medencei találkozók a határontúli szövetségek vezetőivel
  • Civil tapasztalatcsere
  • Erdélyiek a NEK-en
  • Eredménykommunikációs turné

Módszertani segédeszközök:

  • Mustármag - Magvető kártyák
  • Motivációs mesetérkép

Csapatmentorok kiskönyvtára:

További információk a projektről az alábbi oldalon találhatók. 

Sajtómegjelenések

Résztvevők mondták

"Tetszett a fesztivál légköre, a cserkész közeg. Tetszett, hogy lehetett értelmesen is eltölteni az idődet, ha arra szottyant kedved napközben. Jó volt a vízközelség mindenképpen." (Ákos, 21 - SCOUTLAND)

"Áh fergeteges, óriási kezdeményezés. Hogy is mondjam, büszke vagyok, hogy majd egyszer elmondhatom a gyerekeimnek; én ott voltam az első Scoutlanden." (Bori, 17 - SCOUTLAND)

"Fantasztikus programokat hoztatok ide, évekig fogunk ebből táplálkozni."   (Jánvári Andrásné, polgármester - Gubacs)

"Nagyon jó volt más cserkészcsaládokkal beszélgetni, és látni, hogy mennyi mindenben hasonlítunk; hasonlóak a problémáink, a megoldási kísérleteink stb. Jövőre szívesen segítünk az előkészületekben, mert szükség van erre a rendezvényre."  (Morvayné Szegedi Krisztina, önkéntes, cserkész - Gubacs)

"Másodszor voltunk Gubacsolni. Másodszor kaptunk a gyerekekkel való minőségi pihenést: biztonságos teret, ahol nyugodt szívvel engedhetjük őket szabadjára, szép környezetben. Tartalmas programokat, jó beszélgetéseket, régi és új barátokat, remek koncerteket. Idén azonban történt valami, amire nem számítottam. Megszületett egy új szint a cserkészközösségben. Vágyakozom a címkementes, természetes pillanatok után, ahol már nem számít, ki milyen feladatkörben van éppen, ki kinek a vezetője, egyszerűen csak önmagunk vagyunk. A négy nap két eseményében sűrűsödött össze számomra ez az érzés. A szombat esti tábortűznél, amit három régi legenda vezetett nemesen egyszerű humorral, ráadásul spontán összeállva. A vasárnapi mise pedig olyan natúr, olyan valóságos volt, minden sallang nélkül. Sajgó Szabolcs atya jelenléte a közösségben lenyűgöző volt, és amennyire bosszankodtunk, hogy nincs senkinél gitár, annyira volt szép és eredeti a magában zengő ének. A Gubacs Fesztivál nekünk olyan közösség-érzés, amire a mindennapokban volna szükségünk. Béke és a szív csendje gyerekzsivaj közepette. Valóságos létezés." (Kuti Veronika - Gubacs)