Itt a nyár, vár a Felfedezőtábor!

Szeretted a gyerekkori nyári táborokat? Életre szóló élmény maradt a cserkészet? Ha szeretnéd, hogy minél több gyerek ismerkedhessen meg a cserkészettel, szólj a barátaidnak, kollégáidnak, hogy ma már bárki belekóstolhat a cserkészetbe egy nyári táborozás erejéig. Várdai Balázs őv. (442.) a Felfedezőtábor operatív vezetője mondja el a tudnivalókat.

A Felfedező tábort kifejezetten olyan gyerekeknek ajánljuk, akik még keveset hallottak a cserkészetről. Kamaszoknak, akiknek év közben nincs lehetőségük cserkészkedni, de szívesen kipróbálnának egy igazi cserkésztábort. A nyári tábor nyitott minden olyan 2-8. osztályos gyerek előtt, akik szeretnék kipróbálni magukat a természetben, akik elég bátrak ahhoz, hogy öt napon keresztül sátorban aludjanak, és készen állnak a korukhoz szabott kihívásokra.
 
2013 óta vagyok a Felfedező tábor operatív vezetője. Előtte, mint segítő voltam jelen a szervezői csapatban. Táborunk évről-évre gyarapszik és színesedik, így mindig új kihívásokat tartogat a megszervezése. Idén is rengeteg programmal színesítettük táborunkat. Már egy komoly programfejlesztői brigád is segíti a munkámat, ezzel is biztosítva azt, hogy minél több élvezetes játékkal fogadjuk az érdeklődő gyerekeket. A tábor megszervezése rengeteg érdekes feladattal és kihívással jár. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy évről-évre színesítsük a programjainkat, hogy ne váljunk megunhatóvá. Emellett idén szinte mindent az elejéről kezdtünk, mert láttuk, hogy a megújulásunknak ez a záloga. Kidolgoztunk egy új stratégiát, kiépítettünk egy új szervezeti rendszert és megújítottuk az arculatunkat. Emellett persze minden olyan teendő, ami eddig is beletartozott a szervezői feladatok közé. Gondolok itt a kommunikációra, reklámra, irodai teendőkre és az értékesítésre. Mint főszervező minden lépcsőnek az aktív részese voltam, így látom milyen sok kis kockából áll össze az a tábor, hogy az a gyerekeknek a lehető legnagyobb élményt nyújtsa. Szerintem ez lenyűgöző, ezért nagyon élvezem. Évről évre egyre többen vagyunk! 2009-ben 12 gyerek részvételével kezdődött meg a Felfedező tábor története. Azóta összesen 486 gyerek táborozott velünk. Köszönjük a bizalmat!
 

Tematikáink:

Erdei: Erdei táborunkat olyan kalandvágyó gyerekeknek ajánljuk, akik nem rettennek el a sátorban alvástól, szívesen kirándulnak és ismerkednek meg a természettel.  (Helyszín: Nagykovácsi, Eger)
Evezős: Evezős táborunk olyan fiataloknak szól, akik szívesen felfedeznék a Tisza vadregényes tájait, bejárnák a különböző vízi csempész ösvényeket vagy részt vennének egy kiadós vízi csatában. (Tiszaug)
Biciklis: A biciklis táborunkat Neked ajánljuk, ha szeretsz közösségben bringázni a balatoni levegőn és nem riadsz vissza semmiféle megpróbáltatástól. (Zánka)

Korosztályok:

8-12: Erdei: Nagykovácsi, Eger, Evezős
13-16: Erdei: Nagykovácsi, Evezős, Biciklis

Időpontok:

Erdei turnusaink a Sztrilich Pál Cserkészparkban:
2015. június 29 – július 3.
2015. július 6 – 10.
2015. július 13 – 18. (csak 13-16 éveseknek)
2015. július 20- 24.
2015. július 27 – 31.

Erdei turnusunk a Bervavölgyi Cserkészparkban:
2015. június 29 – július 3.
 
Biciklis táborunk a Balaton mellett:
2015. június 29 – július 3.
 
Evezős táborunk Tiszaugon:
2015. július 26 – augusztus 1. (csak 13-16 éveseknek)
2015. augusztus 3 – augusztus 8. 


Mottónk:

Közös érték közös élmény. Mindenkiben lakik egy cserkész. 


Amikben a Felfedező tábor különleges:

Kis csoport – személyes figyelem – az egyéni fejlődés biztosítéka
A gyerekek kisebb 8-10 fős korcsoportokra vannak bontva a Felfedező táborban.
A tábor folyamán ezek a csoportok együtt mozognak, hogy ezzel együttműködésre, osztozásra, összefogásra ösztönözzük őket.
 
Képzett és tapasztalt vezetők – felelősség és személyes gondoskodás
Minden csoport élén egy 18 éven fölötti, képzett és tapasztalt vezető áll, aki a gyerekekre személyesen odafigyel, és segíti őket a tábor folyamán. Ezek a vezetők már több ilyen tábort szerveztek, legtöbbjük nemzetközit is. Mindenekelőtt nagy felelősségérzettel, odafigyeléssel rendelkeznek. Teljes mértékben nyitottak, barátságosak a gyerekek iránt.
 
Nevelő és értékközvetítő programok – korra és nemre való tekintettel
Ahhoz, hogy minden gyerek megtalálja a számára legszórakoztatóbb programot és élvezze ezt az öt napot, nagy tekintettel vagyunk a programok sokszínűségére.
A Felfedező táborban több olyan program van, amely kifejezetten fiúk, vagy lányok számára nyújt kihívást. Ilyen a fiúk számára, egy éjszakai (önkéntes) bátorságpróba. A lányoknak pedig kiváló lehetőség lesz a kézműves program egyes állomásai.
 
Személyes és csoportos visszajelzés – Fedezd fel Önmagad!
Minden napot egy rövid értékeléssel zárunk, ekkor megbeszéljük, mit sikerült az adott naphoz hozzátennünk, miként alakítottak minket a programok, hogyan éreztük magunkat…
A tábor végén a csoport vezetője minden gyerekről egy kis összefoglalót készít a szülő számára, melyben a gyermek jó tulajdonságai és képességei mellett, megírjuk azt is, hogy miben érdemes tovább fejlődnie.
 
Kint a természetben – „Cser-készen az életre!”
A természetben kiváló lehetőség nyílik arra, hogy a gyerekek figyelmét felhívjuk az egyéni, belső értékeikre, és ezek kibontakoztatásának fontosságára. A hétköznapok forgatagában, a város nyüzsgésében, az iskolapadban nem jut erre kellő idő és figyelem.
Kint a természetben 5 napon át sokszínű programon keresztül a gyermeke felfedezi egyéni képességeit, lehetőségeit. Csoportban való játszás feladat megoldás közepette ráébred az együttműködésben rejlő örömökre.
A Felfedező tábor legyőzhető megpróbáltatásokat, akadályokat állít gyermeke elé, hogy azokat leküzdve értékes kamasszá váljon. „Cser-készen az életre!”
 
A Magyar Cserkészszövetség évszázados táborszervezési tapasztalatát hasznosítjuk a tábor szervezésekor
A Magyar Cserkészszövetség cserkésztáboraiban több mint 60 000 fiatal vett részt nyári táborokon az 1989-es újjáalakulása óta. Több mint 20 évvel az újraindulás után, úgy gondoljuk, hogy kellő mennyiségű tapasztalat, kiforrt programunk és nevelési koncepciónk van arra, hogyan és miként érdemes táboroztatni fiatalokat.
 
Táborunk évről évre növekszik és gyarapszik
 

Programok:
Meseerdő, bátorságpróba, kézműves foglalkozások, számháború, sportnap, kalmárjáték, IQ játék… A többit a táborban meglátják.

Jelentkezem a Felfedező táborra.

Elérhetőségünk

Várdai Balázs
operatív vezető

Dátum: 
2015. június 29., hétfő (Egész nap)
EINK kategória szerint: 
Testi
Lelki
Értelmi
Társas
Érzelmi
Meghirdető: 
Országos
EINK korosztályok szerint: 
Cserkész
Kép: