A “Lépj át a határaidon!” projekt partnerei

Beküldte kommunikacio - 2018. április 10., 15:36

A konstrukció célkitűzése, hogy a határmenti és a Kárpát-medence területén élő 8-25 éves korú magyar fiatalok bevonásával hozzájáruljon a térség fejlesztéséhez és a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásához - elsősorban az önkéntesség, sport és ifjúságügy, kultúra, társadalmi felzárkózás és családügy területén, jó gyakorlatok megosztásán, együttműködések erősítésén, továbbá a társadalmi, gazdasági problémák megoldására való törekvésen keresztül. A fejlesztés célja, hogy a Magyar Cserkészszövetség országosan és térségi szinten egyenlő eséllyel biztosítsa a gyermekek számára a minőségi programokon való részvételi lehetőségek elérését. Az MCSSZ a Lépj át a határaidon! projekt keretében a Kárpát-medence térségében működő partnerszervezetekkel együttműködésben valósítja meg célkitűzéseit, mely partnerek a következők:

 

Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ)

Az RMCSSZ 1990-ben alapították, 28 éve folyamatosan, Erdély 56 településén 150 bejegyzett cserkészcsapatban, jelenleg 65 működőben közel 2000 cserkésszel és 200 felnőtt vezetővel folytatja ifjúságnevelő munkáját, kilenc körzeti leosztásban, de alapszervezete az erdélyi magyar cserkészet már több mint 100 éve működik.

Az elnökség tagjai:

Elnök: Bálint Lajos Lóránt cst. 04. Szent István cserkészcsapat, Csíkmadaras

Ügyvezető elnök: Györgyjakab Pál István cst. 115. Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat, Sepsiszentgyörgy

Mozgalmi vezető: Kerekes István cst. 104. Ady Endre cserkészcsapat, Csíkszereda

Bővebben a szervezetről: http://www.rmcssz.ro/

 

Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS)

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnek (SZMCS), amely 1990. március 11-én alakult Dunaszerdahelyen, 2018-ban 1430 tagja tevékenykedik 42 cserkészközösségben Dél-Szlovákia magyarlakta helységeiben, Pozsonytól egészen Királyhelmecig (többek között: Pozsony, Fél, Dunaszerdahely, Bős, Nádszeg, Nyitrageszte, Érsekújvár, Nagymegyer, Révkomárom, Marcelháza, Ipolyság, Léva, Fülek, Rimaszombat, Szepsi, Kassa, Királyhelmec területén).

Az elnökség tagjai:

Elnök: Gál Erik cst., 63. sz. Kodály Zoltán cserkészcsapat, Nyitrageszte

Ügyvezető elnök: Csémi Szilárd cst., 23. sz. Arany János cserkészcsapat, Nagymegyer

Mozgalmi vezető: Szpisák Ádám csst., 12. sz. Bercsényi Miklós cserkészcsapat, Szepsi

Bővebben a szervezetről: http://szmcs.sk/

  

Horvátországi Zrínyi Miklós Cserkészcsapat

A csapat 1996-ban alakult Zágrábban, jelenleg közel 100 taggal rendelkezik. A csapat jövőképe, hogy a társadalmat olyan életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges polgárok alkossák, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által az Isten felé növekedjenek.

Csapatparancsnok: Likó János

Csapattitkár: Balaz-Piri Zoltán

 

72. számú Széchenyi István Cserkészcsapat (KMCSSZ)

Az 1963-ban alapított csapat Alsó-Ausztria területén élő magyar fiatalokat hívja közösségbe. A csapat működési helyszíne Bécs, tevékenységük elsősorban a szabadban végzett elfoglaltságokra irányul, többek között a táborozásra, erdei és vízi életre, túrákra és sportra. Működtetnek cserkészóvodát, szervezeti felépítésükben megtalálható kiscserkész- cserkész- vándor- és felnőttcserkész-raj, összesen 80 fő részvételével.

Csapatparancsnok: Póser-Piroska Ildikó

Bővebben a szervezetről: http://www.cserkesz.at/

 

A program komplex megvalósításában részt vállalnak a magyar ajkú cserkészeket magában foglaló társszervezetek is:

 

Magyar Cserkészszövetségek Fóruma

Elnök: Lendvai-Lintner Imre

A fórum titkársága, az Összmagyar Cserkész Iroda vezetője: Virág András

Bővebben a szervezetről: https://www.facebook.com/mcsszf/

 

Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség

Elnök: Popovics Pál

Ügyvezető elnök: Jakab Annamária

Vezetőtiszt: Ilosvay Attila

Bővebben a szervezetről: http://cserkesz.com.ua/

 

Vajdasági Magyar Cserkészszövetség

Elnök: Kalapis Stojan

Alelnök: Farkas Zsuzsanna

Mozgalmi vezető: Szabó Hunor

Bővebben a szervezetről: http://www.vmcssz.rs/

Rovat: