Bemutatkozás

Morzsa

A cserkészet önkéntes, vallásos, pártpolitikától független ifjúsági mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől függetlenül. A cserkészet a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma. A világ több, mint 200 országában 50 millió cserkész dolgozik egy közös célért: segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. A MCSSZ tagja a Cserkészmozgalom Világszervezetének (World Organziation of the Scout Movement), amely az ENSZ tanácsadó tagja. Az MCSSZ több mint 200 csapatában több, mint 13 ezer cserkész tevékenykedik, az ország minden megyéjében.

Küldetésünk

A magyarországi cserkészmozgalom célja, hogy a társadalmat olyan életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges polgárok alkossák, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által az Isten felé növekedjenek. Ennek érdekében életmodellt nyújtunk, illetve ifjúságnevelést végzünk önkénteseink segítségével. Magyarországon a helyi közösségekkel együttműködve 7 éves kortól mindenki számára nyújtjuk ezt, aki nyitott elveinkre és közössége életében tevékenyen részt vállal.

A cserkészet...

Köszönés és jelszó

A cserkész jelszót – „Légy résen!”' – számtalan nyelven több millió cserkész használja. A cserkészek egymással bal kézzel fognak kezet, jobb kezük három ujját tisztelgésre emelve. Ez a három ujj jelképezi kötelességeiket Istennel, hazájukkal és embertársaikkal szemben. A magyar cserkészek sajátossága a „Jó munkát!”' köszönés.

Cserkészliliom

A cserkészliliom a cserkészet legismertebb jelképe. A helyes irányt mutatja, mivel ezt a jelképet gyakran használták az iránytűkön az északi irány jelölésére. A liliom három ága a cserkészfogadalom három részét jelképezi: kötelességteljesítés Isten, haza és embertárs iránt, segítőkészség, valamint a cserkésztörvény megtartása. A magyar cserkészliliomot a Szent Korona fogja össze.

Cserkészfogadalom

Én (név), fogadom, hogy híven teljesítem kötelességeimet, amelyekkel Istennek, Hazámnak és embertársaimnak tartozom. Minden lehetőt megteszek, hogy másokon segítsek. Ismerem a cserkésztörvényt és azt mindenkor megtartom.

Cserkésztörvény

  1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond.
  2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.
  3. A cserkész ahol tud, segít.
  4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.
  5. A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú.
  6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket.
  7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik.
  8. A cserkész vidám és meggondolt.
  9. A cserkész takarékos.
  10. A cserkész testben és lélekben tiszta. 

A cserkészeket sokan egyenruhájukról ismerik. Az egyenruha célja, hogy elrejtse a társadalmi, nemzeti, vallási különbségeket, és éreztesse a cserkészekkel, hogy együtt egy világméretű testvériség tagjai. Emellett az egyenruhán található jelek információt is hordoznak, így leolvasható, hogy az illető hol cserkész, milyen feladatokra készült fel és milyen tisztséget tölt be, milyen tapasztalatai vannak és milyen rendezvényeken vett részt. A jelvények megszerzésére önmagunk fejlesztésével, képzésével, valamint a programokon való részvétellel van mód. A kisebbek számára felmutatnak egy lehetséges jövőképet, és megszerzésük motiváló erővel bír a cserkészek számára önmaguk fejlesztésében.

Az egyenruha alapja a cserkészing és a nyakkendő. Az ing jobb zsebén a WOSM jelvénye, a zseb fölött a háromszögletű Hungária jelvény található. A jobb ingujjon van a kerületi felvarró, csapatszám, csapatnév, raj- és őrsi jelvények, a bal ingujjon pedig a képesítési (próba- és vezetői) jelvények. Az ingre sok más jelvény is felvarrható.

Magyarországon a nyakkendő színe korosztályonként eltérő: a kiscserkészeké csapatonként választott (egyszínű vagy mintás, de a többi korosztályétól eltérő), a cserkészeké zöld, a vándoroké szürke, a felnőtteké barna színű.

Az egyenruhához cserkészkalap, nadrág és öv is tartozik.

Értékeink

Egyenruhánk

Legyél te is cserkész!

Távoli videó webcím
Távoli videó webcím
Távoli videó webcím
Távoli videó webcím